|
2018-09-30 12:24:44, vasárnap
|
| |
| |
Link
Hárs László: Miért piros a pipacs?
Hol volt, hol nem volt, valaha régen, régi időkben volt egyszer egy szántóföld. Szántóföld szélén, ároknak partján tengődött egy szál haloványkék pipacs. Úgy ám, haloványkék! Mert akkoriban, réges-régen, az az első szál pipacs, amely kidugta fejét a földből, haloványkék szirmokat tárt a nap felé, tán mindmáig haloványkék is marad, ha nem esik meg az eset, amelyet most elmondani készülök, de megesett, meg bizony, s így esett...
Úgy esett, hogy a pipacs széttekintett a világban, megfürdött a napsugárban, s gyöngéd szirmait kitárva így sóhajtott a hév nyárba:" Be szépséges szép a világ, ó be boldog minden élő!"
Hát amint így sóhajtozott, ámuldozott, bámuldozott: rácsodálkozott a szőke, hajladozó búzaföldre. Búzaföldön ért vetésben, a hév nyári napsütésben félmeztelen emberek görnyedeztek. A sereg háta mögött egy pocakos, nagy potrohos hajcsár lépdelt, s bőrkorbácsot suhogtatva így kiáltott: "Hé! Rabszolgák! Dolgozzatok, annyit mondok! Máskülönben a hátatok megkóstolja a korbácsot!"
A kis pipacs fakó szirma megremegett, mintha sírna. Pipacs-szíve megsajdult, ha szólni tud: feljajdul. Így csak nézte, némán nézte, fájdalomtól megigézve, a rabszolgák hogy görnyednek, homlokukról hogy hullanak sűrű záporban a cseppek. És amint a temérdek búza végébe értek, egyikük - a legsoványabb, legkínzottab, legfáradtabb - mély sóhajjal lerogyott az árokparton megpihenni. Homlokáról egyetlen csepp veríték a földre hullott, azaz dehogyis a földre, egyenest a szál pipacs haloványkék szirmaira. Hát abban a pillanatban, ahogy a sós csepp érte, a kék pipacs ím színt váltott, kékből váltott hófehérre.
A fehér pipacs megborzongott, mint amikor hűs szél támad, s virágszívén végigsuhant igaz részvét, fájó bánat. Ámde akkor odarontott az a kövér, az a hájas. Átkozódott, szitkozódott, bőrkorbácsát suhogtatta, s fene dühvel így kiáltott:" Hé! Rabszolga! Fel! Munkára! Ha nem mégy, nagy lesz az ára!"
S azon nyomba', hogy kimondta, bőrkorbácsa suhogott, megsuhogva lecsapott. Meg se jajdult, akit vertek, korbács nyomán vére serkent, s egyetlen csepp piros vére földre hullott...Azaz dehogyis a földre! Egyenest a szál pipacsra, szirmára, a hófehérre. S hát abban a pillanatban, ahogy az a csepp vér érte, fehér pipacs ím színt váltott, fehérből vált vérpirosra.
Piros pipacs megborzongott, mint mikor vihar támad. S virágszívébe költözött égő harag vörös lángja. Jöttek esők, hogy lemossák, záporok, hogy eláztassák azt a vérszínt, de hiába, mindhiába, a pipacs az piros maradt, mint a lánggal égő harag.
Régen esett ez az eset, piros pipacs azóta már sok magvát a szélbe szórta, s árkok, partok oldalán itt is, ott is pipacs nyílik, és vérpiros valahány. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
Címkék: rácsodálkozott, megborzongott, széttekintett, bőrkorbácsát, szitkozódott, görnyedeztek, legkínzottab, virágszívébe, legfáradtabb, bőrkorbácsot, legsoványabb, haloványkék, megkóstolja, dolgozzatok, napsütésben, félmeztelen, máskülönben, homlokukról, megremegett, fájdalomtól, bámuldozott, sóhajtozott, bőrkorbácsa, végigsuhant, pillanatban, virágszívén, napsugárban, megfürdött, ámuldozott, búzaföldre, búzaföldön, görnyednek, suhogtatta, átkozódott, megsuhogva, vérpirosra, szál haloványkék, pipacs széttekintett, sereg háta, hátatok megkóstolja, rabszolgák hogy, temérdek búza, árokparton megpihenni, földre hullott, szál pipacs, fehér pipacs, szál pipacsra, piros maradt, szélbe szórta, Hárs László,
|
|
Offline
